Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Miért kérjek akkor bocsánatot?
„Van az úgy, hogy az ember gyanútlanul dolgozni kezd, mint ahogyan tettem azt 2021. március 17-én, erdőbényei szőlőmben, a gyönyörű Vayi dűlő legfelső teraszán. Itt a metszés ideje. Azonban egyszer csak csörren a telefon:
[Mivel hangfelvételt az esetről nem készítettem, az MTVA munkatársa viszont az általa készített hangfelvétel átadására nem volt hajlandó, ezért emlékezetből rekonstruálom a párbeszédet].
– »Halló, én Császár Attila vagyok a Magyar Televízió 1-es csatornájától, és azt szeretném kérdezni Öntől, hogy nem akar-e bocsánatot kérni a Deutsche Welle műsora miatt. A Deutsche Welle ezt már megtette, így azt gondoltuk, hogy megkérdezzük Önt is erről.«
– »Készséggel bocsánatot kérek bármiért, ha tévedtem volna, azonban először tudnom kell, hogy mi az, amiben tévedtem, és ezt eddig a Deutsche Welle műsora miatt nekem senki sem vezette le.«
– »Hát, a műsorban olyanok hangzanak el, hogy Magyarországon üldözik a zsidókat, és a budai Várnegyed, illetve a Kossuth tér visszaállítása az 1944-es állapotokba a náci Németország általi megszállás korát és az akkori viszonyokat akarja restaurálni Magyarországon.«
– »Én semmi ilyesmit nem mondtam. Miért kérjek akkor bocsánatot?«”